Magamról

Bodrogi Éva képe Bodrogi Éva vagyok. Tanárként dolgoztam egy budapesti általános- és középiskolában: földrajzot, biológiát és rajzot tanítottam. Már 2003 óta éve készítek kerámia szobrokat és domborműveket, de csak 2009 júniusában, a Lírikusok Irodalmi Műhely égisze alatt volt első kiállításom az Unió Galériában, mely - örömömre - nagy sikert hozott. Közel kétszázan nézték meg a tárlatot.
Ezután a „Visegrád 1000 éve" pályázatra adtam be két munkámat, és a megtisztelő harmadik helyet szereztem meg.
Szeptember folyamán a „Költők világtalálkozója” rendezvény alkalmából felkértek, hogy a „legszebb könyvért" első három díjazottjának készítsem el a jutalom kisplasztikákat, melyeket a világ minden részéről érkezett művészek előtt adhattam át.
Néhány eddigi kiállításaom

  • 2011. június - A Batthyanyi Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány a Kisbéri Napokon
  • 2011. július - budapesti Tető Galéria
  • 2012. július - Zamárdi, Szt. Kristóf pincészet galériája
  • 2012. augusztus - MOM Kulturális Központ
  • 2014. február - "Civil kurázsi az Európai Unióban és Budaörsön"
  • 2014. május - "Zamárdiból jöttünk" MOM Kulturális Központ (Veit Judittal közös) kiállítás

Az általam készített faliképek újszerűsége a tér és a sík kompozíciójában rejlik. Fatáblára puzzle-szerűen feltett kör-, fél- és síkdomborművek figurái fény-árnyék és távlati hatásukkal szinte lelépnek közénk, míg a háttér síkjára festett táj, enteriőr a mélység perspektíváját érzékelteti.
Ezeken kívül próbálkozom vers- és meseillusztrációkkal, sőt Marcell fiammal közös munkában "élőrajzos" animációs filmet is készítettem.
Sokat foglalkozom gyerekekkel. Budapesti tanárkodásom idején a hegyvidéki betlehemes pályázatokon több évig megjelentek a gyerekmunkák, melyeket az én irányításom mellett készítettek. 2011 pályázaton elvittük a gyerekmunka kategória első díját.
Mindezek megtalálhatók a honlap "Napló" menüpontja alatt, illetve a galériákban.

Szívesen veszek minden segítséget, alkalmat újabb bemutatkozásra, munkáim kiállítására, illetve jelzést ilyen lehetőségekről.

Bodrogi Éva