Családi összefogás

Lippai Gergő (lipilee) szerverei, a (Dejahu) adnak helyet már régóta a kerámiáimról készült fényképeknek. Az Első kiállításom képeinek egy részét ő is fotózta.

Az Internetes megjelenéssel régóta foglalkozunk. Misi ("attty") először valamilyen galéria-megoldással próbálkozott, de nehézkes volt, csak ömleszteni lehetett a képeket, meg én nem is tudtam kezelni. Persze, megőrizték, itt elérhető.

Végül döntött(ek): DRUPAL alapú honlapom lesz.
A DRUPAL-t Marci fiam telepítette fel a deja szerverre, "attty"-ai felügyelettel. Nem mintha egyedül nem tudná; csak ő tudja igazán!
De nem volt elképzelésünk a megjelenésről, "dizájnról". A sötétszürke, fekete hátterektől idegenkedtem már a galériámnál is, de győzködtek, hogy a fényképek így érvényesülnek a legjobban. Választottak egyet a szabadon felhasználható sablonok közül, melyet aztán azóta is alakítgatnak, finomítanak. S maradt ez a nagyon sötét kék...
Marcell fiam (Marci - társainak: Lapaj), a család "webfejlesztő" guruja 1994-ben született, most gimnazista korú. De már 12 éves korában is telepített ilyen honlapot az akkori osztályának. Mai osztályhonlapja is nagyon szép itt.
Ma szinte mindennapos a dolog, Misi szervezi - ahogy most divatos mondani - "menedzseli" a "projektjeit", melyek már igencsak sorakoznak. (Ld.: lapaj.hu)

Nincs más hátra, mint megköszönni családom tagjainak a segítségét, akik a realitás talaján mozognak, s formába öntötték és keretet adtak az álmaimnak, álmodott műveimnek...

Hozzászólások