Közös kiállításunk Veit Judittal a Budapesten, a MOM Kulturális Központban

Megnyitó: 2014. május 25-e 17 óra

Mindketten Zamárdiban élünk, de én még Budapesten dolgozom. A zamárdi Szt. Kristóf Pincegalériában találkoztunk, ahol mindkettőnknek volt önálló kiállítása.

Veit Judit Miskolcon született, kirakatrendező és dekoratőri iskolát végezett, közben elkalandozott a fotó és a versek irányába.
„Témáimba minden beletartozik, ami körülvesz. Szeretem a kis részleteket fotózni, ami kifejezi az egészet. Tapasztalt fotós barátom úgy jellemezte a munkáimat, hogy gondolkozós képek. Szeretek a képeknek olyan címeket adni, ami hozzátesz valami pluszt. Így születtek a versek is. Egyik képemet verssel együtt tettem rá egy kiállítás meghívójára. Innentől aztán nem bírtam kibújni férjem unszolása alól, hogy mindegyikhez írjak pár sort.” (Veit Judit)

A mostani kiállítás a művészet több területét fogja össze. A képek adottak, a hozzá írott versek a fotós gondolatai. A fotók a versekkel együtt visszafogottságot adnak a kerámiák színes, élénk kifejezésmódjával szemben. Az én munkáim a síkból, vagyis a fotó dimenziójából indulnak. A fotók és a kerámia domborművek sokszor rímelnek, „párban járnak”, gyakran azonban éppen különböző pólusúak, „rivalizálnak” egymással, a felvetett téma egészen új oldalát bontják ki. Mindegy, hogy továbbgondolásról vagy ellentétről szólnak, a művek mégis egységet alkotnak.

A kiállítás megvalósítását Zamárdi város önkormányzata is támogatta.

Veit Judit versei

Ébredés

Ha egyszer megfordulna a világ,
Ha este kelne fel a nap,
Ha nappal minden sötétségbe merül,
Mit rejtegetnél?
Mit tennél este, mikor mindenre fény derül.

Op art

Egymásba fordult kockák,
Párhuzamosok és merőlegesek.
A hideg üveg és a fém világát
Csak egy kíváncsi ember törheti meg.

Rubrikák

A vo-na-lak fel-osz-ta-nak,
És ösz-sze-tar-ta-nak,
És el-vá-lasz-ta-nak.
Sza-bá-lyos-sá-guk se-gít a vi-lág-nak,
De ha ösz-sze-fog-nak, ket-rec-be zár-nak.

Beszélgetések

Mi van veletek?
Család, gyerekek?
Felnőttek már…
Hogy elment az idő.
Már, unokád?
Mennyi? Kettő?
Egészséged rendben van?
Hiába, öregszünk.
Szegény mamád, nem is tudtam…
Hát igen, törekszünk.
Bocs, de most sietek,
Majd beszélgetünk.
De talán sosem,
Mert ilyen az életünk.

Hűlt helye

Olyan hideg van, fázom,
Csak a hűlt helyed maradt.
Olyan, mintha elhagytam volna a kabátom,
Vágyakozásom vacog a hó alatt.

Buckák

A szél járt erre és felkapott
Néhány hópihét, s itt lerakott.
A nap játszott velük tovább,
S együtt alkottak egy csodát.

Szép halál

Még utoljára
Öltözz fel szép ruhába
Táncolj, mintha élnél
Ne úgy, mint mikor féltél,
Hogy aláhullsz,
S már csak az őszi szél
Metsző leheletére mozdulsz.

Csontváry

Csontváry a télen erre járt,
S lefestette éppen ezt a fát.
Sokat dolgozott, napokon át ezt nézte,
Az én gépem egy pillanat alatt elintézte.

Elárulod?

Elárulod, hogy merre jártál?
Elárulod, hogy merre mész?
Elárulod mért éppen most?
Elárulod mért engem kérsz?

Elárulod, hol voltál eddig?
Elárulod? Mert kerestelek.
Elárulod nekem a titkod?
Elárulod mért szeresselek?

Elárulod, mit akarsz tőlem?
Elárulod, hogy mitől félsz?
Elárulod mért jöttél hozzám?
Elárulod, hogy mit remélsz?

Elárulod, hogy lesz-e holnap?
Elárulod és elveszed?
De engem soha el ne árulj!
Elárullak, ha megteszed.

Túlvilág

„Elmentél örökre, búcsúzunk..
De találkozunk majd egyszer”

Mért nem most? Most itt vagyunk.
Később meg magaddal veszekszel.
Kopogtass be a házamon,
Ajándékot se kérek
Csak lássalak, csak beszélgessünk,
Ne a síromra hozz virágot, kérlek.
A túlvilág egy egyirányú utca,
Az már vissza nem ereszt.
A hiány és a bánat
Egy súlyos kereszt.

Irigység

Mélyen a felszín alatt,
Ahol élnek, mint vízben a halak,
Boldog és gondtalan a világ,
Ahol, ha tudna, még virág
Is nőne, de egyelőre,
Még nem mehetsz ki a levegőre.
Lámpát se gyújthatsz, ha sűrű a sötét,
Mert akkor meglátod, nagyon megrázó a lét.
Beszélgetni sincs kivel
Néhány embert ezért a víz kiver.
Nincs házad, ahova bezárkózhatsz,
Legfeljebb a hínár között lapulhatsz.
Na és ez a gyanús etetés,
Meg a kukaclengetés,
Sokan ráfáztak már erre,
Madzag húzta őket a mennybe.
Pihenni itt senki nem mehet,
Csak fel, s alá úszni lehet.
Minden elázik, csuromvizes lesz.
Élj a felszínen, ne irigyeld ezt!

Zúgó

Mint amikor vízcseppek milliói
Ugranak a halálba
Mint amikor megállítanád,
De tudod, hogy hiába,
Mint amikor az erdő csendjét
Robajától nem hallod,
Mint mikor a víz permetje
Mossa le az arcod.
Mint amikor egy faágat visz,
Ami eltűnik a víz alatt,
Olyan gyorsan tűnik el
minden vidám pillanat.

Kilóg a sorból

Látod, látod, nem kellettél.
Valahogy nem illeszkedtél.
Tarkább voltál a szürkénél,
Ezért aztán kint rekedtél.

Tükröm, tükröm

Ha magad elé tartod,
Szembe jössz veled.
Ha hátra nézel benne,
Amit ott hagytál, követ.
Ha széttörik,
És egyedül rakod össze,
Ez egy vidám, szomorú játék
És lehet, hogy lesz pár darab,
Amit sosem találsz meg közte.

Burokban

Betakar
Egy mosoly,
Egy jó szó,
Egy kis hiba,
A megbocsájtható
Betakar
Egy pillantás,
Egy ölelés,
A szeretet,
Ami nem kevés
A takaró pedig
Maga az oltalom,
Addig ülök alatta,
Amíg csak akarom.